Kemény dolog mikor az ember harminchoz közelít. Apám is mondta, hogy ekkortájt vágta meg őt is a kora. Meg köztudomású, hogy a nőket még jobban. De ez nem vigasz.
Szarul vagyogatok mostanában.
A legtöbb barátom külföldön, vagy családozik, vagy nagyon nem érdekel mi van vele. Persze lehet hogy az érzés kölcsönös...
Jó lenne még felelőtlennek lenni de egyrészt nem megy, másrészt talán nem is lenne jó.
Egyszerűen nem tudom mihez lenne kedvem. Felteszem, ha a magánéletem rendbe kerülne, jelentősen dobna a kedélyállapotomon, de persze nem ilyen egyértelmű. Ahogy egy barátném megjegyezte, a szerelem nem minden eseten azonos a boldogsággal.... Nos, ez teljesen igaz.
Kehet hogy azb is baj, hogy beszűkült az életem, kevés új impulzus ér.
Helyesbítek.
Munkahely tele van új impulzusokkal.
Talán még mindig kellene valaki/valakik, akiről példát vehetek, felnézhetek. Nincs ilyen, és ez zavaró. De harminc évesen?! Normális ez?
Morzsolom a napokat, komoly események, történések nélkül. Gyakorlatilag unalmasan. Örömök nélkül. Kalandok nélkül. Nem jó.
Nemsokára hazamegyek és nézem a falat, olvasok, tévézek, és várom hogy ez a nap is elmenjen. Vagy belemegyek egy kiméletlen beszélgetésbe.Hát, egyikhez sincs sok kedvem...
Csendben pánikolok.
30
2009.02.25. 16:38 | suendoc | Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://suendoc.blog.hu/api/trackback/id/tr42965565
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
