Amint a fentiekből látható, két ilyen esemény egy napon nem képezheti a fenékig tejföl esetének maradéktalan megvalósulását. Gyakorlatilag a cihés nyomás elérte az intenzív bazmeg-szintet, magyarán olyat szorongtam, hogy helyből lefostam a sarkam.
A nyomozónak reflexből benyomtam, hogy tárgyalok és visszahívnám, ezzel nyertem egy kis időt. Elkezdtem gondolkodni azon, hogy a melóban mit lehet tenni. Mire felmentem a cigiből, már várt egy levél a vasgabitól. Olyan mondanivalóval, és olyan tenyérbemászó stílusban , hogy kedvem lett volna addig ütni amíg névrokonát szokás. Gyorsan körbekérdeztem, hogy milyen szokott lenni ha ideges, mennyire kell ezt komolyan venni, de nem nagyon kaptam biztató választ. Másnap leültünk „beszélgetni”: esküszöm kultúrált voltam. Persze valahol a lelkem mélyén tudtam mi lesz a vége. Kell egy bűnbak, vagy eredményt kell felmutatni, vagy áldozatot. Mivel eredmények nem nagyon voltak…. Az azért meglepett, hogy felvezetésként azzal nyitott, hogy mi nem nagyon beszlgettünk, de hát azt ő nem is tudná elképzelni, hogy mi egyszer valaha is leüljünk sörözni …. Nabazz, így se mondták még a pofámba, hogylátni se bírnak…
Nem ragozom. Felajánlotta, hogy ha beleegyezem közös megegyezésbe, akkor kifizetnek még egy havi fizetést „álláskeresési támogatás” címmel. Belementem, úgysem volt értelme kardoskodni: ha ki akarnak rúgni úgyis megteszik, én viszont már nem szeretnék ennél a cégnél dolgozni. Aztán leléptem a picsába.
Mivel a rendőr annyit kért, hogy írjam le a motorvásárlás körülményeit, és a másolatok csatolásával küldjem meg neki, egyenlőre napoltam a dolgot.
Hányingeren volt a stressztől és a megaláztatottságtól.
