2010.05.28.
Azon végtelen örömben lehetett részem, hogy a tegnapi begépelt eposzom a bitek gyehennájának mélyre süllyedt, avagy virtuális szárnyakon röppent át az internet Styx-én. Vagyis elszállt.
Tekintsük az tegnapi bejegyzést pettingnek, és csapjunk a lecsóba (vagyis jöhet a se***ből-szájba).
Tehát péntek volt az a nap amikor szabadságomat kivevén munka helyett Marci alákhelyére irányoztam magam s Sacit. Ahhoz képest hogy kilencre beszéltük meg, akkor ott is volt. Ráadásul készen! Világcsoda. Fejlődik a srác. Ebben.
Kisded járművemmel becélozva az M5-öst megindultunk Orosháza felé, hogy jelenlétünkkel emeljük a XI. GYIÖT találkozó fényét. Ez most nem cinikus megjegyzés, tényleg csak meghívottként vettünk részt rajta, semmi dogunk nem volt.
Az útról nincs sok mondanivalóm, továbbra sem tudom osztani Petőfi Sándor szerintem megalapozatlan rajongását a Lapossemmi iránt, de ez persze belügy. Viszont szépen ki volt táblázva minden, és minimális tájékozódással, eltévedés nélkül sikerült befutnia célba. Miután nagy lihegve ezt megtettük, rájöttünk hogy az égegyadta világon semmi dolgunk nincs. Ezt intenzív sörözéssel, kávézással, cigizéssel kompenzáltuk, s hogy változatosabb legyen, ezt kombináltuk is. Szerencsére befutott a Vranesics akivel lehetett egyet ökörködni, de aztán mennie is kellett. Volt megemlékezés Paliról, mondtam pár szót, szerintem nem igazán sikerült. Viszont csináltak egy pár perces videót, fényképek, zene….stb. Lányok sírtak, fiúk, krákogtak.
A gyerekek szerencsére aranyosak, kedvesek voltak, az egész találkozót alapjaiban sikeresnek nyilvánítom. Azt hiszem azért annyira jó nem volt mint a pécsváradi, de az is lehet hogy csak időmegszépítő hatalma…
Természetesen péntek és szombat este is tartottunk „ismerkedési estet”, de azért már komolyabban kezdett zavarni a korkülönség. (Az előbb „körkülönbséget” írtam, mondjuk az is igaz) Azért más optikája van húszévesen nyálat csorgatni a tizenhat éves lányokra, meg már harminc felett….
Szombat este aztán búcsúmulatság is volt, sikerült leküzdeni a gátlásokat, szerencsére nem teljesen. Tisztább pillanatokban azért rádöbbentem, hogy olyan csajt akarok lefektetni, akivel nincs kedvem ágyba bújni. Azért ez elég skizo helyzet nem? Ráadásul ronda is volt. Úh inkább ittam még egy felest és lefeküdtem aludni. Megjegyzem, azért ő legalább nagykorú volt.
A visszaút hasonlóképpen eseménytelen volt, talán az érdemelt figyelmet, hogy ilyen gyönyörű fényeket, ilyen harsogó zöldet csak májusban lát az ember. Sép volt, na. Nem siettem, Marci elaludt mellettem, béke volt.
Aztán hazaérve, kicsit rendbe szedtem magam, aztán megérkezett Anett. Angliában él, néha hazajön, és most úgy beszéltük meg, hogy pesti barátok (igen, igen, itt többek között rám gondolt) kerülnek a végére, és akkor innen megy vissza. Nos, túlzott várakozással nem tekintettem a találkozó elé, de azért ez még azt is alulmúlta. Az igazság az, hogy ugyanaz a szerencsétlen, dolgait elpuskázó áldozat-típus mint volt. Csak most már észre is veszem. Náha olyan kiábrándító, hogy valaha szerelmes voltam belé (Gábor Áron rézágyúja, mint fityegő kulcstartó mellettem), és még elkeserítőbb, hogy még most sem biztos hogy nem lennék elveszve. De nagy pech lenne, az biztos. Vasárnap Corvin tetőztünk, utána Duna part, boroztunk, jó volt. Kb negyre ágya is kerültünk. Ugyanabba, de testvériesen. (Már szokom) Másnap nagy nehéz felkelés, Zsuzsa barátnő és pasija felszed. Hajóval felmentünk a Margitszigetre, beültünk egy kerthelyiségbe, sör, kávé, duma, napozás, újrakezd. Estefelé haza ugyanúgy hajóval. Egyébként hihetetlen jó, nem is értem miért nem voltam még. Este lángosparti nálam, Anett rosszul lett, felhangosítottuk a zenét míg kihányta magát, aztán minden egyenesbe került. Utána hamaralvás, mert reggel négyre vittem ki a reptérre. Frankó volt, főleg hogy utána még „egy órácskára” ledőltem, úgy elaludtam, mint annak a rendje. Na, de a keddi események már a következő mesében!
