Tényleg kezdem elveszíteni a kedélyemet.
Eddig abszolute okosan, kívülállóként figyeltem a a mindenféle begyűrűzéseket. Nagyon nem érintett a dolog, úgy kalkuláltam annak idejént a hiteleket, kötelességeket, hogy többszörös biztonsági rés legyen, vagyis jó nagy rátartással. Még most sincs baj. Ellenben másokkal. Egyre több ember körülöttem, egyre közelebb állók jönnek rá hogy nagyon túlvállalták magukat.
Persze azért én is érzem. Az átlaghoz képest nagyon jó a fizetésem, és mégis érzem. Persze, én is felelőtlen vagyok, nem fogom meg a pénzt, ezért inkább lehurrogom magam.
De ha belegondolok abba, hogy vannak akik fele ennyi pénzből kétszer ennyit fizetnek törlesztőnek... Nem lennék a helyükben.
És az euro csak kúszik fölfelé.
Eddigi hűvös szenvtelenségem kezd repedezni.
ÉS komolyan kezdek azon gondolkodni, hogy hogyan jutottunk idáig. Hogyan lehet az, hogy kis népüknk nagy százaléka azt hiszi a hitel ingyé' van. És az a megoldás mindenre. Hogy 400% THM re megéri. Hogy a a fizetésem 100-120%-át törleszésre költöm. Persze, ha van pérom, akkor annak fizujából ki lehet jönni. De ha egyszer csak nem lesz?
Hogyan sikerült ide eljutnunk? Mekkora hibáknak, hiányosságoknak kell lennie az emberek "élettanulásában", realitásérzékében? Mekkora pusztítást végzett ebben az átkos? És az elmúlt 20 év?
Hogyan hitették el velül, hogy a termelésre nincs szükség, az nehéz, büdös meló? Megvagyunk mi anélkül is, szolgáltatunk, magastechnika, mifaszom. Tudásalapú társadalom, az anyjuk kínját...
Aztán most itt állunk torzszülött mezőgazdasággal, feldolgozóipar, minden egyéb ipar nélkül, a multik elhúznak keletre a kínaiakat zsákmányolni kifele jól. Mi meg itt pislogunk mint pocok a lisztben, alul-túl-szétképzett, realitásérzék nélküli, szociális hálón nevelkedett emberekkel, munkalehetőség nélkül. Nyakukban egy kisebb világhatalomnak elég adóssággal.
Kik vezettek ebbe minket?
Valahogy itt mindenki elhiszi, hogy a demokorácia az egy játék, ami arról szól, hogy most már nem csak egy bohóccsapaton lehet szórakozni, és még közben legyen nekem jobb, szebb, emelkedjen felfele az életszínvonalam, legyen nyugdíjam, egyre többet vehessek egyre kevesebbért-és közben azért lehetőleg dolgozni se kelljen. És ha ez nem így van, akkor elzavarjuk a picsába, és még jegyszedőt is megverjük. Na, ez már Rómában sem ment.
De hogy alakult ki ez a tévhit? Ez érdekel emgem de kurvára?!
Kik hitették el az emberekkel, hogy csak a "JÁR" van, a "JUT" nem számít?
Hogy ha hőbörögnek, akkor jut?
HOgy az állam fejőstehén, aminek KÖTELESSÉGE adni, adni, adni?! És az államtól lponi nem bűn, hanem nemzeti sport?!
(Igen, tudom. Nem azon kell kezdeni aki trükközik az adőóbevallásában, hogy egy százas megmaradjon és el tudja vinni az asszonyt nayaralni három napra. Négy év után. Azokrkal kellene kezden, akik millliárdos csalásért kapnak olyan PÉNZBÜNTETÉST, amit mellényzsebből kifizetnek)
Kik voltak azok?
Én? Te? A szomszéd? A polgármester? A becses politikusaink? Vagy mindannyian?
Magyar vagyok, annak érzem magam. Nincs akaratom, nincs szándékom máshol, máshogyan élni.
Kin kérjem számon hogy ugyanazért az életért kétszer háromszor többet kell dolgozzam mintha nem baszták volna el? Kin kérjem számon a saját és az esetleges leszármazottaim jövőjét?
Ki győz meg arról, hogy nyugdíjat fizetni nekem jó dolog? Még ha a szüleim, nagyszüleim használnák fel. Vagy én. De hogy azért fizessek, hogy valaki éljen belőle, és tudjam, hogy nekem már nem fog jutni?!
Bánom hogy nem tanultam reáltárgyat. Vagy értek a gépekhez. Kimennék olajat fúrni, vagy hajózni, és elfelejteném ezt a zsákmány-országot.
Mehet mindenki a Petőfi Csarnokba.
