Ismét elröppent egy hónap, a fanatikus blogolvasók közül többen életveszélyes fenyegetéseket intéztek hozzám. Nem kenyerem az erőszak, de nem ezért adtam be a derekam. Be sem adtam bibíííí, csak most jött rám.
Szóval, az a koncepcica hogy először pár szóban folytatom az előző bejegyzésben felvetetteket, majd rátérek a fontosabb fejleményekre.
Ruha ügyben jól döntöttem, a nadrág minimális felhajtását megoldottam, nagy siker volt. Némi ürömöt vegyített az örömbe, hogy három hétig az összes nő azt találgatta a clégnél, hogy nekem ki az új csajom aki öltöztet. Mikor mondtam, hogy anélkül is lehet, kinevettek. Nem esett jól.
Porszívót lecseréltem. A végelgyengülés ellen nincs mit tenni. Már olyan hangja volt, mint egy döglődő rinocérosznak…
Voltunk Vranesiccsel táncházban. Igen komoly volt… előadtam az elmúlt időszak eseményeit, jól szórakozott. Legalább ő. Hát, táncolni elég fura volt, de legalább egy rezgőmellű szöszivel összeakadt a szemünk.
A mosógép is elfosta magát. Eddig csak a mosással volt baja – konkrétan nem nagyon csinálta- most viszont az alapvető életjelek kezdenek megszűnni. Például vizet nem szív, ellenben melegít. Így sikerült szert tennem pár 80C fokos száraz, összegyűrt szennyes ruhára. Picsába, csere ez is. Most nagyon nem hiányzott.
Az egészségi állapotomról igazából jót nem tudtam volna mondani. Két egymást követő és kellőképpen ki nem hevert megfázásból sikerült egy középfülgyulladás varázsolnom, aminek doki és antibiotikum lett a vége. Egy hétig gyakorlatilag otthon döglöttem. Nem itthon otthon, hanem otthon-otthon. Volt nagy aggódás, gondoskodás, reggeli-ebéd vacsora, ami kell. Nagyjából négy napig. Akkor múlt ez el, szoros szimultánnal a bennem feltámadó idegességgel. Hiába na, nagyjából ennyire van jelenleg hitelesítve a családtűrő berendezésem, és viszont. Tanulság. Ettől több időhöz Xanax, kemény drogok, vagy letális mennyiségű alkohol szükségeltetik.
Nagy nehezen eljöve a hétvége is, amikor visszajöhettem székesfővárosunkba, illetve egy rövid vendégszereplés után már mehettem is céges osztálykirándulásra. Megfogadtam, hogy idén óvatos leszek, gyanítva hogy a tavalyi szabadtéri coitus jelentősen hozzájárult a kirúgatásomhoz…. Másrészt ugye betegség után nem annyira tuti a fékeveszett szeszelés. Ehhez képest termeltünk rendesen, valamint az éjszakai wellness során beugrottam a vízbe, amitől megint beszakadt a jobb dobhártyám… Ez mindjárt megalapozta az éjszakámat, illetve a másnapot. Visszatérve a városba még aznap elmentem az ambulanciára, ahol megmerősítették a diagnózisomat –milyen meglepő…. – majd írtak még egy adag antibiotikumot. Nagyon nagy móka volt hát a hét, főleg hogy mielőtt elmentem betegszabira, azona szinten voltam, hogy láttam hogy hívnak, de minek vegyem fel? Ugysem hallom… Ehhez képest a féloldali süketség már jobbvolt, de akkor is elegem volt már belőle. Mindenesetre, ha nem is gyógyultam meg egy hét alatt, azért már minden erőmet megfeszítve kapaszkodtam fel a betegség álnok gödrének falán, amikor….
Nem, ezt nem tudom elmondani. Egy kurva nagy megrázkódtatás ért. Még ma sem értem. Persze ha gyomronvágják az embert, azt sem érti, spontán összeszarja magát és kész. Sajnos ide nem tudom részletezni, túl sokan olvassák, és túl sokan ismerik egymást.
Nagy szar van mindenesetre.
Mindegy, megyek Gátinak koncertjegyet venni, utána meg mosógépet.
Folyt köv….
PS:
Ja, járművek: elvittem Sacit szerelőhöz, természetesen a hibajelenség szerelő jelenlétében nem észlelhető…. Szóval nem tudtunk mit csinálni, elhoztam. Kicseréltettem utána katalizátort meg a középső dobot, a vinnyogás maradt. Most már nem mertem elindulni vele, rossz érzésem volt. A motorba visszatettem az akksit, pöccre indult. El is vittem egy motorépítőhöz, aki belelkesedett, + elvállalta a téli tárolást is. Erre jelentkezett a múltkori vevő-jelölt, hogy megvana pénz, majd jelentkezik…. Frankó… pont nikor már nem akartam eladni, mert valaki végre megcsinálja.
