Terv szerint csütörtökön hajnalban, kettokor indultunk volna. Volna. Elotte persze, hogy azért semmi ne legyen egyszeru, megtérdelt a mosógépem. Jött, hogy venni kell. Aztán mondták, hogy kb tizesbol meg lehet csináltatni. És lon. Felhívtam a szerelot, bekérte a számot, kedd este jön. Jött. elírt egy számot, rossz alkatrészt hozott. Jön holnap. Jó. igaz, hogy akkor aludtam volna, de sebaj.
Jött szerda este is. Akkor már jó alkatrészt hozott, betette, 9500. Fasza, nálam csak 7000 van. Irány az automata, fizet. Össz-vissz vagy három órát tudtam aludni, úh kisebb nyuglodés után úgy döntöttünk hogy elindulunk inkább. Benézünk elotte a Tescoba pár dolog még kell. Nem kellett. Rájöttünk, hogy éjfélkor bezár a Tesco is, tekintettel augusztus 20ra. Tehát irány a pálya, indulás. Felemás érzésem volt, úgy beszéltük, hogy felváltva vezetünk, de eleinte nem voltam fáradt, a vége meg olyan zergebasztató ösvényeken volt, hogy inkább nem adtam át a kormányt. Andi még utasként is rosszul volt, a volánnál tuti beparázott volna. Nekem egyáltalán nem volt gond, igaz Fuzine után már tényleg izgi volt szerpentin. Lefelé.... Foleg, hogy a Saci a tesómnál van, úgyhogy az Ignissel mentünk, amire meg nagyon ráférne már egy fékbetét-csere. Esetleg egy féktárcsa is... Még szerencse hogy én kimondottan szeretek ilyen helyeken vezetni.
MIndenesetre megérkeztünk, épségben. Egyszer kellett csak útbaigazítást kérni, mert nagyon hegyek voltak és nagyon nem abba az irányba mentünk. De aztán mégis, csak türelmetlen voltam:D Andi navigátorként használhatatlan, mert valószínuleg egy Burda-szabásmintán hamarabb eligazodott volna.... Tapasztalatom szerint tíz nőből kilenc így van vele. Nem jártak ezek földrajzórán?!
A kemping valami csúcs volt. Nem hogy wc-papír volt, hanem melegvíz is! Este is! Szédületes... És teljesen igényes, kultúrált, ami kell....
Kicsit korán érkeztünk, kb fél hétre lent voltunk, a kemping meg nyolckor nyitott. Eloször persze rögtön lementünk a partra, mert....mert....csak! Mélyet beleszívtam a levegobe, tizenkét éve voltam tengernél, az is az Atlanti óceán volt-
- Hmmm... a tenger illata....!
- Szívem, ez a kuka a hátad mögött!
Istenem... hal volt benne, az tuti...
Kocsival be, sátrat fel, le a partra. Innentol kezdve visszonylag kevés mesélnivaló van. A víz csodás volt, matracon kimondottan fergetes, a part köves, de legalább nem léptek a szánkba. Persze ment egy kis vita, hogy azt mondtam ne hozzunk semmit, mert minden olyan árban van mint nálunk, bezzeg de jó hogy hozott kávét, meg mi mindent kelltt volna még, kot-kot-kot-kotkodács...
Egy ido után közöltem Andival, hogy egyrészt nem az ujjamból szoptam ki, tehát ha nem így van, akkor nekem is rosszat mondtak. Másrészt szereztem kempinget, intéztem minden ügyet, levezettem az utat, tehát ha még egyszer a szememre hányja hogy azt mondtam hogy ne hozzunk két köbméter kaját, akkor belevágom a vízbe. Esetleg egy bokorba ha már úszni nem tud. Na, erre lett egy kis csend.
Pénteken lementünk Baskába, ami a sziget másik felén lévo kis falu. A foút tényleg szuper, bent aztán a faluban kezdodtek a gondok... Szuk, kis kanyargós utcák, és menet közben egyszer csak szembejött egy házfal. A sávban. De teljesen elfoglalta. Kiderült hogy egy templom, ami már megvolt mikor az utat aszfaltozták. Hja kérem, csak érkezési sorrendben, olyat még nem baszott Núbia Fekete Oroszlánja, hogy egy út miatt templomot bontsanak....:D
A part gyönyöru volt, nagy sziklák, kristálytiszta víz....
Kilyukasztottuk a gumimatracot, összeszurkáltuikl a seggünket és feltörtük a lábunkat, Mindezekre elég volt cca 20 perc, aztán inkább kerestünk egy másik strandot. Nem voltak nagy sziklák, de némileg konfortosabb volt.
Utolsó este csavargtunk egy nagyot a régi belvárosban, gyönyöru kis város. Persze nem fényképeztem, hiába vittem gépet, de mindig a sátorban felejtettem. Szerintem elszoktam már tole. Kajáltunk egy nagyot, aztán a viharos ereju szél elol menekülés a sátorba. Hál' Istennek nem esett. Persze nem lett volna az igazi, ha nem hívogatják Andit állandóan. Bevállalt egy lakás berendezését, erre kitalálták, hogy találtak albérlot, és már hétfon költözne... Innentol sík ideg volt, míg abba nem hagyattam vele. Megígértem, hogy vasárnap este összerakom azt a nyomorult szekrényt, és megoldunk mindent. Nem veszünk eloleget a córeszre. Visszafelé eseménytelen volt az út, azt leszámítva, hogy a Balatontól Fehérvárig lépésben mentünk, uténa meg Érdnél megszólalt a telefonja a csomagtartóban, erre felpattant az ulésrol, hátramászott, és telefonyált. Suru forgalomban, 120-as tempónál, ötszáz kilométer vezetés után. És nem értette hiogy miért vagyok mérges. Majd a frász tört ki. aztán persze belátta. Le kellett baszni, ennyi.
Persze volt nyuglodés hogy nekem biztos nincs is kedvem menni, meg nyugös leszek, meg minden. Az elején leállítottam, aztán meg kellemesen csalódott, úgyhogy a végén még meg is dicsért, hogy nem erre számított. Meg hogy milyen jó volt, hogy intéztem mindent, o meg csak csinálta amit mondtam... Fura. Még mindig beleesek abba a csapdába, hogy határozottnak és talpraesettnek tunik. De hát nem.
Szóval vasárnap este még volt egy szerkényszerelés. Mondjuk amikor kibökte, hogy van még egy kicsit is, akkor nem mert rám nézni. Jól is tette. Persze nem lett volna nagy ügy, csak jöttek a tulaj szülei, akik "segítettek". Mit mondjak, egy rakás hétévessel jobban jártam volna.... :D A végén már annyira fáradt voltam, és idegesítettek, hogy egyszer csak elszállt a fáradság is meg az idegesség is, és már csak röhögtem mindenen.
Hazamentünk, foztem egy kis vacsit, és alvászat.
Istenem, de jó volt, nem gumimatracon aludni.......!!!!!!!!!!
