01.20. Napindítás, irány az IKEA. Sikeresen meggyőztem őket, hogy szükségem van az eredeti példányra az ajánlatból. Szerencsére meg is volt, de mivel fekete pecsétet használnak, szegény csajjal minden oldalt aláírattam:D
Aztán nekiálltam, és mivel az elkészített excel lista még mindig nem volt összehasonlítható, ezért nekiálltam meghúzni a tételeket. Aztán figyelmesebben. Ott dobta le az agyam az ékszíjat, amikor rájöttem, hogy tele van a lista olyan tételekkel, mint tejhabos kancsó, étkészlet, kötény, meg az apja kutyafasza. Azt még valahol megértem hogy a kis naivak pályázati pénzből próbálják a gyermek stafírungját kikerekíteni, de abba már nem gondoltak bele, hogy az MVH ellenőrzést is fog tartani, és ha nem lesz meg az egyik kötény, fingófára ültetnek mindenkit, meg visszaszedik a lóvét. Ennek ugyan egy civil szervezetnél nincs túl sok eredménye, de a macera az macera.
01.21. rövid, korrekt állásinterjú, gyakorlatilag megegyezés. Azért a felhőtlen boldogság kis léket kapott annak a mondatnak az aknamezején miszerint ahhoz hogy minden tuti legyen, a vezérigazgatóval is meg akarják beszélni, aki nem szokott ugyan keresztbe tenni, de szeretnének jövő csütörtökön felhívni, hogy fix und fertig. Na, erre mit mond a józan parasztember? Üsse kő. Meg persze más választás se nagyon van.
Akkor vissza Putnokra, közben telefonon szervezni, hogy valaki hozza el Ózdról a tüdőszűrő papíromat, mert nem fogok odaérni zárásra. Otthon lepakol, refreshing, light pettig, indulás Szuhogyra. Közben kiderült, hogy az építési ajánlatból sincs kettő, ezt még vállalt Lakatos úr hogy beszerzi, de a tényleges kézrátétel már rám várt. Persze végül nem attól akivel csináltattuk, de végül az edelényi benzinkút parkolójában átvettem a dokumentumokat (Istenem, régi szép idők, amikor a vesztegetési pénzt hívtak „dokumentumnak”…) Lakatos urat elbűvöltem, megmutattam neki mindent, majd azzal a mozdulattal ki is vettem a kezéből, ő már ne nagyon akarjon semmit csinálni, mert eddig sem volt rajta áldás. Akkor már nagyon fáradt voltam, és nagyon kivolt a faszom az egésszel.
01.22. péntek. Fel kell tölteni a papírokat a HROD honlapjára, mert azért a rögzítést nem vállaltam. Bőven elég volt ez a feladata nekem, főleg ennyi pénzért, és az is bizonytalan. Megy otthon a scanner? Nem megy. Valami programgebasz. Valami másfél órás tornázás után jött apám, és levette a papírszarjait azalatt csendben megbúvó lapscannerről…. Miért is volna logikus, hogy a nyomtató scannerét használja az ember ha már azzal is nyomtat…?! Nekiállt megmutatni a mechanizmust. Na, egy oldal szkennelése volt majd másfél óra, százharminc kattintás és még formázzuk. Nem vagyok egy nagyigényű júzer, de az önszopatásra nem volt időm. Irány a tévé, ahol azonnal segítettek. Nagytudású kolléga elővette a fényképezőgépet, és beállította egy statívon a lap fölött. Ekkor már visongva röhögtem. Elzavartam a picsába, a másiknak volt masinája, fél óra alatt megvoltunk a negyvensok oldallal. Haza, feltöltés, dolgozzatok Marcikám.
01.25.26. Nem akarom sokat cizellálni, úgy volt hogy legkésőbb kedden reggel postán kell lennie az anyagnak, mert hétfő a határidő (?).Na, ebből lett kedd este, szóval még azért a felvitt anyagokat ki kellett nyomtatni, mindent még egyszer aláíratni Lakatos úrral, összekészíteni, és…. És keresni egy sokáig nyitva lévő postát. Felhívnám a figyelmet, hogy ez nem Pest, hanem Borsod mocskos szöglete, és este hétkor keressünk postát.
Lett. Feladtam. A pályázatot is.
Szerdán éppen fújtam ki magam, mikor csörög a telefon, hogyaszongya Aegontól, személyzetis, jelentkeztem, aktuális-e? Mi van itt ember?! Eddig leköpni se volt hajlandó senki, most meg mindenhova kellek? Mikorra tudok bemenni? Mondom péntek? Nem jó, pénteken már szabin van a zilletékes ettárs. Jó, akkor átrendezem az életemet, csütörtök, fél négy. Jó. Rohanás haza, cuccolás, feladatok, miazmás elintézése, meg volt még valami csütörtök délelőtt, de arra már nem emlékszem. Ebéd után kocsiba be, hajtás Pestre. Közben hál’ Istennek csörög a telefon, Uniqa meló hundertprozent, hétfőn menjek dolgozni. Juhhé, van Isten, nekem meg külön egy kicsit!
Azért elmentem még az Aegonba, nagyvállalati kockázatelbírálói állásra. Na, a HR-est nagyon hamar háttérbe szorítottuk, maradt a góré meg én. Olyan volt mint egy túlkoros hitlerjugend, ám és a biztos állással zsebemben nem voltam oltárra hurcolható áldozati bárány. (Tudom, egyébként nagy marha vagyok, de most nem ezt feszegetjük) felvettem a szemkontaktot, és mivel az egész szépen átcsúszott egy farkasszemnéző párbajba, felvettem a kesztyűt. Nyertem. Nem én nyertem végül, talán ezért is. De nem baj, mint később megtudtam elég hiú a szentem, nem jöttünk volna ki jól. De azért nagyon nevettem rajta mikor kijöttem.
Azt hiszem az ezt követő hétvége már nem érdekes ennyire, illetve gondolom mert nem emlékszem rá.
És akkor elsején elkezdtem dolgozni.
