2010.06.16.
Hogy szokásos hegyeket megmozgató szorgalmammal folytassam az elbeszélést, eljöve vasárnap, az Úr napja. Sokat is emlegettem őt, a legkevésbé sem hízelgő szövegösszefüggésben, tehát gyakorlatilag kimerítettem a szentségtörő beszéd viszonylag tág fogalmát.
Lássuk, hogyan is történt mindez:
A célprojekt az volt, a motorral, vagyis Vérfagyasztó Tádéval végre sikeresen abszolváljuk a Putnok.-Budapest távot. Ennek érdekében, valamint anyám kocsival történő hurcolása miatt kocsival mentem haza, tehát mozgósítottam K.K. felnőtt korú bűnelkövetőt, családi barát, együtt nőttünk fel, ő kicsit később. Most színész.
Nem sokkal ebéd után elhagytuk az „ojjektumot”, K.k.jött mögöttem autóval, az első megálló Bátonyterenye, benzinkút. Tankolás, kávézás, cigizés. K.K. egyszer csak megkérdezte, hogy a rendőrség lehallgathatja-e a telefont észrevétlenül, mert fű…stb, felfelé keresik a szervezetet, de azért mégis…. Na, ez frankó, kisvárosi értelmiség nagyreményű csemetéi, összejöttünk mi… Indulás tovább. Illetve indultunk volna. Esett az eső? Esett. Nagyon? Nagyon. Többször, többször, nagyon. Megáztam? Szerintem erre egyértelmű lenne a válasz, de nem. Az angol katonai esőkabát most is megtette a magáét, a csizma vízhatlan. Nem úgy a kesztyű. Azért az izgalmas volt amikor a plexi miatt gyakorlatilag vakon birkóztam a Tádéval, megérzés alapján követve az utat. Olyan 110-el…
Mindenesetre komolyabb esemény nélkül értük el Hatvan kies városát, ahol már az eső sem esett, a lenyugvó nap legszebb sugarai bátor matadorokként döfték át a gomolygó felhők torkát…. És akkor egy piros lámpánál a hátamra esett a hátsó ülés.
- Mi a picsa? –mondám és sürgősen bevágtattam a benzinkútra.
Nos, az történt, hogy a rázkódástól a sárvédő elülső merevítője-tartója egyszerűen eltört, és az egész sárvédőív szépen előrenyaklott. Kis töprengés után – komplett hegesztőappartátot nem hordok a belső zsebemben – provizorikusan rögzítettük és indulás tovább. Nos, az ideiglenes megoldások ideiglenes eredményt is hoznak. Valahogy érzetem, hogy nem frankó a helyzet, ezért szépen megálltam olyan 5 km után. Azonnal beburkolt az eddig érzett legmasszívabb gumiszag. Sajnos egy-két csavar beleért a gumiba, szép árkot is vájt bele. Ez még a kisebb baj lett volna. De amikor megálltam, olyan furcsa böffenéssel állt meg a motor, hogy gyanús lett. Megpróbáltam beindítani… Három hónap, és számtalan szerelő, vaskos számlák után elindult? Ne röhögtessem már saját magam. Ott álltam Hatvan és Aszód között egy két és fél mázsás motorral, a lenyugvó nap fények kaleidoszkópszerűen játszottak a szakadozó felhőfoszlányok tépett rongyain, és én olyanokat gondoltam, hogy ha azt valaha meggyónnám, nyugdíjas koromig mondhatnám a penitencia-miatyánkokat… K. nézett rám, nem nagyon szólt, érezte hogy ez a helyzet kevéssé alkalmas a vicces megjegyzésekre, továbbá fennáll a veszélye hogy széttépem és szétszórom a virágzó pipacsok között. Egy kicsit morfondíroztam azon hogy berúgom Tádét a búza közé, esetleg felgyújtom, de végül pár cigi után lenyugodtam. Felhívtam a tököli srácokat (vasárnap este…), szerencsére a mozi után hajlandóak voltak értem jönni. Hogy addig nem álljunk ott, lezártam a motort, kocsiba be, K.K.-t elvittem az albérletébe meg haza is mentem. Átszóltam Mókusnak, nincs-e kedve velem jönni, hál’Istennek volt. Sőt elhozta a céges kocsit, az dízel, de azt se ő fizeti… És vezetett is, amit meg kell mondjam jól tett. A két és fél órás motorozás, stressz, és autózás után már nem voltam biztonságos se magamra, se másra. Szépen megvártuk a mentés a határban, dumáltunk, aztán szépen haza.
A hét eseményeit most átugranám, már csak azért is mert nem történt említésre méltó. Kimarad ugye egy hét, jön a mostani. Szerdán már nagyon éreztem a fülemet, a diagnózis egyértelmű: torokgyuszi, légkondival megtámogatva, egy szép középfülgyulladás csomagolva, tokkal- vonóval. Le is léptem szépen, másnaptól meg kiírattam magam betegszabira. Mikor volt a legmelegebb? Hát ekkor. Se huzat, se légkondi, se egy hideg sör. Püffedés a melegben, keserű spray, fülcsepp. Hurrá. Pénteken befutott a tesó, hogy akkor ő most megy Horvátországba, nyaralni, mert már nem bírja tovább. Ha egyedül, hát egyedül. Olyan nagyon a fiának se reklámozta, nehogy vele akarjon menni. Tök jó estét töltöttünk el, jól éreztük magunk, mire felébredtem már nem volt sehol. Szerencsésen megérkezett, szállása szuper, a hétre kinézett valami hajóskapitány is neki, de hogy honnan meg hogyan, azt óvakodtam feszegetni. A hétvégén gitároztam egy kicsit, már amennyit hallottam belőle. Szerintem a felső szomszédnak több élvezet jutott, több szomszéd.
Hét elején felhívtak a tököli srácok, hogy megvan a javítás. Nos, természetesen meging szétrázta az elektronikát. Kicseréltek egy drótot, ezért nem is számoltak fel semmit, meghegesztették a sárvédőt, és letörték a berúgókart. Mondjuk azt is visszahegesztették, de azért ez megint nem jó jel. Mókussal megint kimentünk, immár az ő motorjával. Szinte rutinból teszem, már meg ezt a távot…. Hogy szép legyen az élet, hazafelé valami rohadtul zörgött alattam, eltört a hátsó lámpa egyik tartókonzolja, és lelazult a rendszámtábla. Ekkor valami furcsa, csendes, betörődő szomorúság úrhodott el kicsi szívemen, és úgy vágtam fel Tádét a használtautóra, ahogy kell. Pusztulj, te dög, megszomorítóm, bűnbe döntőm!
Ja, azóta se érdeklődött senki….
Drága édesanyám, Isten tartsa meg jó egészségben, és jó messzire, valami oknál fogva a fejébe vette hogy én négy nap alatt tökéletesen meggyógyulok, így mire hétfőn észbe kaptam, már kiíratott betegszabadságról. Frankó, a hétfőt meg vehetem ki szabinak.
Ez szép hosszúra sikerült, folyt köv. később.
