A hónap hátralévő részében túl sok izgalom már nem nagyon volt. Zsé megvolt, nem sokat beszélgettünk, neki is megvolt a baja meg nekem is. Két Bika csillagjegyű, ahogy megosztja a problémáit. Aha, na persze… A magam mufurc módján még én voltam a közlékenyebb, „lelkizősebb” . Na szép. Néma gyerekek kár telefonálni, ezt most már én is tudom, és főleg azt, hogy mennyi ideig voltam „néma gyerek”. Végtelenül csodálom Andit, hogy ennyi ideig kibírta mellettem, főleg az ő temperamentumával.
Aztán jött a Szentkarácsony, megszületett Miurunk, kicsit később a placenta is. Évek óta a legjobb karácsony volt, nyugalom, szeretet, béke, pálinka. Még a tesó-anyám frontvonal sem tudott érdemben bezavarni, igaz hogy a 24-i látogatás elég sivárra sikerült. A vendéglátásnak éppen csak a minimumát sikerült a tesónak összehozni. Persze anyám átlag kétnaponta elsírta magát a vállamon hogy nem ezt érdemelte. Hát igen, sok mindent megérdemelt, de talán ezt már nem. Igazából az zavar, hogy ha Évike nem is szereti a szüleit, azért a tiszteletet megadhatná. Nem teszi.
Például most volt a nagyi születésnapja, haza is mentem, jöttek ők is. De ilyenkor ugye illik szólni annak akinél alszunk, bájdövéj szüleinknek. Én is későn telefonáltam, de a tesó inkább Barnussal hívatta fel anyámékat, csak hogy ne kelljen beszélni velük.
Téma befejezve.
Karácsony után visszajöttem Pestre, merthát ugye az embernek nője van, azt művelni kell…. Szilveszter együtt, PASO koncert, utána Gellért hegy, éjszaka fényei. Persze tejfelsűrű köd, majdnem elütöttem egy gyalogost, inkább haza, szex, alvás.
