Szűzanyám!
Most látom csak mekkora elmaradásba vertem magam! És pont most, mikor elhatároztam, hogy én leszek a blogírás Sztahanovja, a betűk tengerének árvízi hajósa, az emberi kapcsolatok Einsteinje. Legfeljebb zweisteinje.
Ehhez képest a lustaság mocsok dágványában fetrengve hagyom az rohanó napok naptárlapjait a szemétbe hamvadni…
A csütörtöki napról konkrétan nincs emlékem. Kiesett, eltűnt, nem is volt.
Pénteken, a kicsi szívemben lobogó izgatottsággal készültem a hazautazásra. Ekkor még nem sejtettem, hogy Dániel …
Persze nyilván nem tudtam időben elindulni. Először úgy volt hogy még haza kell mennem gúnyáért, aztán jött egy faszi akinek tanácsot adtam biztosítási ügyben, azzal hogy adnia nekem bort. Mondjuk ezt normális ember nem utasítja vissza.
Irány haza, autópálya, 21-es út, cél. Közben persze kiderült, hogy nem lesz foci, mert felújítják a sportcsarnokot, Szerintem inkább restaurálás lesz az. Mindenesetre ezzel csak a csomagom fele vált teljesen feleslegessé.
Este csaptunk a vigasz-zsugapartit – ha már foci nem volt – természetesen a szokásos eredménnyel: buktam egy ezrest, és hiába mondtam hogy sörre házpálinkát én már nem szeretnék inni. Nem hittek nekem. Mivel nem sokat aludta és nem sokat ettem pénteken, szerintem senki számára nem kétséges az eredmény. Felálltam hazamentem, hóttpicsa, alvás.
Szombat reggel a család kitalálta, hogy akkor én most beülök édsapám mellé és elmegyünk Egerbe Barnusért. Mentünk. Hoztuk. Mindenki boldog, én aludni szeretnék. És lőn. Persze az indulásnál azért észrevettem, hogy a jobb hátsóm tök lapos. Na ez az a kerék ami először jobb első volt, de folyton eresztett aztán a a felnis csak nézett hogy mekkora befli volt benne. Hja, a tesó a nyáron se tudott padkára felállni. (A bal én voltam mikor Tatabányán eltévedtem és a susnyáson át kerevegtem ki a főútra, de az nem volt ilyen nagy)
Szóval ott álltam lapos kerékkel, a pótkerék van, de inkább ne feszegessük. Nem is kell, szar az feszegetés nélkül is. A szombat este megint a fekete lyuk áldozata lett, fogalmam sincs mit csináltam. Ja, dehogynem: fürödtem (kádban!) és elolvastam egy L.L Lawrence könyvet.
Vasárnap nagyszülőzés, miazmás, délelőtt gyorsan elszaladtunk a szerelőhöz aki cika öt lyukat talált a szálszakadt gumin- lehet kidobni. Adott egy féltisztességeset hogy vissza tudjak jönni Pestre, de vissza kell adjam, mert készletben van, hármat nem fog tudni eladni hármat.
Utána adóbevallás, de ezt már inkább nem is rendszerezem. Papa meggyőződéssel állította hogy még nincs fent a nyomtatvány a honlapon, én meg nem tudtam hogy sírjak-e vagy nevessek. Hja, ha letölti a programot és ahelyett a 2006-osat nyitja meg állandóan….?! Aztán megcsináltam a bevallást, nyomtatás. Oldalanként tíz perc. El kellett menjek emginni egy sört, mondom ne kapcsolja ki, marha lassú, de kiadja az utolsó oldalt. Kikapcsolta? Kikapcsolta. Áááá, fiam, le volt az fagyva…. Írhattam újra másnap az egészet, mert először nyomtatok, aztán mentek. Közben kiderült, hogy olyan sokat kerestem hogy már adót sem igényelhetek vissza. Azt a leborult szivarvégit, oszt’ ezt én miért nem vettem észre? Csodás élmény volt összességében, a végén már konkrétan kizavartam a fatert, mert ott sompolygott mögöttem és osztotta az észt.
Hétfő, ünnepség. Hideg, szél iskolás műsor, szónoklat, hagyjuk. Írhatnék róla, de ez nem polblog. A mértéktartó demokratikus énem sírva fakadt.
A kerékcserére hivatkozva hamar felpakoltam és visszazúztam Pestre.
Azóta meló, konditerem, alvás. Nem is vágyom másra.
Este csajozni is kellene, de semmi kedvem hozzá. (A régi zongoraórák és a gyakorlás jut eszembe róla. Ez mekkora gáz?!)
Updét: teljesen elfelejtettem hogy két napja írtam.
Mondjuk az se volt túl informatív...
