Jelenleg kb. térdig lehet bennem vér. Maximum. Feljebb semmi esetre sem, mert se gondolkodni nem tudok, se a farkam nem áll fel.
Ez a déli szél teljesen taccsra tesz. Valami melegfronttal kombinált enyhe déli légáramlást vetett elő a digitális Pataki Ági a retekklubon, ami annyira bejött, hogy meg sem rezzentem a reggel tomboló ébresztőóra hangjára, így az óraátállítással karöltve egy masszív elkésést prezentált. Aki nem érti olvassa újra.
Jelenleg bukik a fejem, táskás a szemem és az ivarszervem tele a mai nappal.
Akkor lássuk az eseményeket krónikus sorrendben:
Pénteken nagy lobogva hazamentem - a hangulatról hű képet fest az aznapi bejegyzés. Kondiztam, főztem, és a végén úgy döntöttem mégiscsak elmegyek este bulizni, ki kell kicsit mozdulni ugyebár… Költségtakarékossági okokból alapoztam otthon. Nem végeztem félmunkát, hiába, bírhatok magamban. Sikerült elérnem az alkoholos befolyásoltság olyatén állapotát, amikor úgy telítődik a szervezet szesszel, hogy ez az érzékelést érdemben nem befolyásolja, azonban a befogadószelep már zárult. Így fordulhatott elő, hogy egy ajándékpálinka legényes felhajtását követően csaknem a fél helyiséget beterítetten porlasztott égetett szesszel – épp csak kicsivel hibázva el egy arra járó emo-gyanús társaságot. Baj nem lett belőle, lévén csendesen kérődző igen jámbor fajtához tartoztak, másrészt rajtam már látszott hogy legalább fél liter ambícióval túl vagyok a komfortos szinten. Még szerencse hogy nyílt láng nem volt a közelben, különben sziporkáztam volna… A szeszvarázsnak viszont meglett az az áldatlan következménye hogy csak igen korlátozottan tudtam felcsillantani változatos egyéniségemet a körünkben megjelent félvér hölgynek, így kapcsolatunk szorosabbra fűzését célzó bátortalan kísérleteim hamvukba haltak. A többiek aranyosak voltak, maradjunk is ebben, kerestem egy kicsit mindenkit, aztán hazamentem, jobb volt ez így mindenkinek.
A szombat ehhez képest igentakarékon indult, hiába, sok volt a tánczene előző este. Hál’ Istennek a katzenjammer kimaradt csak gyengusz voltam meg zabálós. Délután pizzasütés, Mókusék este átjöttek, duma, pia, alvás.
A vasárnap már jóval aktívabb volt, délelőtt kondi, egyre jobban érzem a jobb csuklómat. Szerintem megerőltettem, de ha befáslizom az isten le nem mossa rólam ínhüvelygyulladásom van a rejszolástól. Viszont már érzem, hogy egy óra elég, az alatt viszont gyakorlatilag nem pihenek semmit. És kezd látszani az elmúlt egy hónap. Persze az óraállítás odavágott egy kicsit, fontos óra veszett el. Ennek dacára megcsináltam a két hónap óta tátongó lyukat a bejárati ajtón, mostam, kottát rendeztem, zongoráztam, cigiztem, tévét néztem, bambultam, püffedtem, alvás….
Csak haza kéne menni húsvétra, de csak abban az esetben ha kapok fizut addig. Anyámnak is meg kellene mondani hogy bizony van másik motorom, úh a súlyadó bizony jogos…Szegény, azt hiszi tavaly óta biztonságban vagyok. Mondjuk, ha csak tolás közben el nem ütnek…
Jaj, Istenem! Tegnap láttam a villamosról: „Itt hamarosan használt afrikai ruhabolt nyílik!” Ezen azért elgondolkodtam. Ennyire szarul állnánk? Mozambiqi háziasszonyok levetett ruháit fogjuk hordani? „Bálabontás! Banán- és pálmamintás rövidujjú ingek érkeztek!” ?! Vagy divat lesz a használt gumiabroncsból szabott szandál? Jézusom….
Ma konkrétan kirúgtak a véradásról. Mentem, mert az jó, nekem is másnak is. Én felfrissülök, másnak meg segíthet. Erre a dokinő elzavart, mert hiányzott még öt napom a 90-hez, a januári arcüreg-ciszta műtét után. Bosszúból megyek az Arany Jánosba a Vöröskereszthez. Majd a jövő héten. Konkrétan.
Juccal azóta nem kommunikáltunk. Kíváncsi vagyok, ha kellő ideig hagyom, hogy a cúfos kudarcélmény az ő hibája, mennyire törik meg és válik „engedelmessé”. Mocskos kísérlet, de kíváncsi vagyok rá.
Nem akarok dolgozni, haza akarok menni, legyen már öt óra!!!!!
Ápdét: Gaga nem jött. Vagy kocsi nem volt, vagy fizu, vagy kedv. Na, most már nekem sincs. (Ha belegondolok, egyik se.) Rossz cica, hanyagolom!
