Na, akkor essünk neki….
Megint kihagytam egy csomó időt, de talán nem is baj. Minden esetre azért így legalább van mit írni.
Próbálom nagyjában időrendbe fogni, illetve a témától se elkanyarodni. Ami azért lesz nehéz, mert az összefüggő dolgok jellemzően nem egyszerre történnek.
Az elmúlt negyedév az esküvők időszaka volt. Ahogy szétnéztem a baráti társaságban, senki nem az az elkapkodós típus. Az egyetemi csoporttársak közül voltak akik „rendes” időben bepárosodtak, na, ők már el is váltak. Szóval a kilátások nem túl rózsásak. Májusben Lóbelt barátom hajtotta fejét igába (vö. gyűrűsféreg), és nagy meglepetésemre én is meghívót kaptam mind a szertartásra, mind az ünneplésre. Halkan kuncogtunk, mert mióta ezzel a lánnyal volt, Lóbeltnek új múltja volt…Semmi nem úgy volt, ahogy, ő világ életében Majára várt, stb, stb. Na, ezen még Maja is röhögött. Hódmezővásárhelyen volt az esemény, szépen le is osontunk, ügyesen. Nekem még volt egy kis időm,beültem egy ismerős presszóba, megittam két-három martinit. Már ekkor éreztem, hogy érdekes lesz ez az este, nem szoktam én ilyen úri piába ütni az orromat/számat. Eljöve az esemény ideje, megközelítettük az „ojjektumot”, de egy fránya kocsma nem szembe jött?! Így aztán mikor a Lóbelt kartársainak szép rendőri díszegyenruhájában megláttam Sanyikát, hát kitört belőlem valami törvénytelen röhögés. Sanyika az az ember, aki komoly informatikus létére még üzleti tárgyaláson is tíz perc után mindenki Sanyikának hív. Az elálló fülével, szemüvegével, ovális sziluettjével meg úgy nézett ki egyenruhában, mint a dagadt egér az Intermouse-től a Macskafogóban. Amikor masírozni kezdtek, már konkrétan visítottam. Szegénynek egy héten keresztül komoly alaki kiképzést adtak a kollégák, de a lúdtalpán ez keveset segített. Azt meg speciel elfelejtették mondani, hogy karddal tisztelgés, és egyébként díszelgés közben az embernek nem forog a szeme mint a reklámmacskának, nem nézelődik, nem vigyorog mint akit baszni csalogatnak. A szertartás szép volt, a lagzi még szebb, ha szabad ilyen finoman kifejeznem magam.
Rá egy hónapra másik kedves barátném fejét kötötték be. Ez pont az ország másik végében volt. Csak hogy utazhassak egy kicsit. Ez sokkal közvetlenebb, spontánabb szervezésű volt. Itt finoman arr utalnék, hogy nem enyhén káoszos volt. Én meg ráadásul szarul jártam, mert valami buli volt előző este, úh sikerült picsamásnaposan lejutnom. Cca 42 fok volt árnyékban. Árnyék viszont nem volt. Azt hizsem életemben most voltam a legközelebb egy spontán ájuláshoz. Egy darabig gondolkodtam azon, hogy Marcit miért nem hívták meg, aztán rájöttem: ha a két lyuksógor elkezd a háttérben röhögni, kitör a botrány… Hja, ilyenek voltak azok a GYIÖT-ös idők. Jó volt visszaemlékezni a menyasszony nővérére is….
Az esküvőkre a júliusi tette fel a pontot. Judit exkedvesem ment férjhez az Angliában összeszedett magyar 8naná!9 pasijához, és természetesen erre is meghívót kaptam. Mint kiderült, nem én voltam az egyetlen ex…. No, ez is jól kezdődik. Természetesen szintén kánikulában, délben kezdtünk. Mivel söfőrnek szegődtem, nem ihattam. Ráadásul a kocsi is beszart, úh céges autóval kellett villantani. Menyasszony gyönyörű, szertartás gyönyörű, és meg majd megdöglöttem egy sörért. Utána ebédszerűség Kisorosziban, én az örömanyát, a bátyust és annak kedvesét kellet hurcibálni. Mondjuk most sem értem hogy aranyos kedves, gyönyörű lányok mit eszek kőbunkó faszikon, de azt hiszem ez olyan rejtélye marad az anyatermészetnek, amit soha nem fogok már megérteni. Ja, nem az örömanyára gondoltam. A kaja rendben lement, kellően berúgott mindenki akit illet, de amikor elkezdték játszani a közös „szögelős” zenénket a menyasszonnyal, úgy röhögtem, hogy majdnem a tortát hajította át a termen, hogy kussoljak már.
Este buli a városban, na, itt már én is eleresztettem a hajam, hajnal négyig adtuk az ívet.
Ez másnap volt kissé kényelmetlen, mikor reggel nyolckor már irányba tettem a kocsit, elmormoltam egy halk fohászt a többi közlekedő lellki üdvéért és elindultam visszavinni. Persze a célszemély nem vette fel a telefont, elmentem oda ahol tudtommal laknak, de tök fölöslegesen nyomtam a csengőt. Mint később kiderült, már rég elvágták a vezetéket. Direkt.
Nem volt mit tenni, a garázsajtó nyitva volt, úgyhogy körbekémleltem mint egy háztáji Winnetou, és átlibbentem a kerítésen. Már csak két labradort kellett legyőzni, akik mindent megtettek hogy sebesre nyalogassanak, hogy egy erőteljes „Szeépjaóreggelt!” felkiáltással törjem darabokra a ház békéjét. Salgamama ijedtében elejtette e teregetős kosarat, Salgapapa meg botra kapott mint ifikorában a búcsúban, de viszonylag hamar tisztáztam a helyzetet. Szerencsére felajánlották hogy Salgapapa elvisz a pályaudvarra, így nyugodtan (…) elfogadtam a felajánlott sört. A nyugodtság azért idézőjeles, mert ugye nyolckor indultam otthonról, és fél tízkor ment a vonat. És én még a város másik végén kommandóztam jegy nélkül. Röviden felvázoltam a helyzetet és Salgapapa nyomott egy WRC finn futamot át a városon. Szót ne szaporítsam, ott voltam a vonaton. Nyomtam egy rántottát, de sörrel kísérni már hiba volt. Legalábbis a negyedik mindenképpen. Így fordulhatott elő, hogy Füzesabonyban egy váratlan manőverrel az egri vonat helyett a fehérgyarmatit sikerült megszállnom. Nem mondom, gyanús volt a sok fürdőruhás fiatal, de bazzeg Egerben is van strand… Aztán valami istencsodája folytán lepattantam az éppen kihúzó vonatról, és már csak a tesómat kellett felhívnom, hogy siessen értem. Egyrészt hogy ne késsünk el, másrészt hogy hamarabb ideérjen, mielőtt végképp becsacsizok.
Minden igyekezetem dacára sikeresen megérkeztünk Szilvásváradra, hogy illően megültük közös édesanyánk születésnapját, majd hazateleportáltunk. Legalábbis én. A többiek szerint aludtam a kocsiban, rohadtul horkoltam, és becstelenül sörszagom volt.
Ehhez képest már csak egy esti meghívás volt halászlére, baráti házaspár (anyáméknak) és baráti már felnőtt gyerekek. Nos, a felnőtt gyereket ismét kitettek magukért, mind az étel, mind az italfogyasztásban, az este többi részét nem részletezném.
Kisvártatva felvirrad a hétfő szent napja, amit nem munkával, hanem Istennek szentelt áldott pihenéssel töltöttem. Volna.
Ugyanis eljöve aza a nap, amire egész évben vártam, irány a Hegyalja Fesztivál! Rövid telefon után már volt is kocsicsatlakozás Miskolcon, jegyet már csak odáig kellett venni. Előtte felugrottam Kábarcikára, lenyírattam a sörényt, irány a cél, lépés indulj. Persze a vonaton találkoztam Szaszával aki munkából ment haza, összehaverkodtunk egy ottani párocskával, úh mire Miskolcra értem, már a hét is páros volt. Az állomáson Ojszi felvett, ettől kezdve ő söfőr, én kocsiparancsnok, és ment a szansájnmetál. Magáról a fesztiválról sok mindent nem szándékozom írni., Egyrészt mindig ugyanaz történik, másrészt az ottani poénok csak ott ülnek, azt meg hogy hányszor rúgtam be, inkább ne feszegessük. Mindenesetre a „reset-gomb” funkciót betöltötte. Azért pár érdekes dolog történt. Marci szegény idén meglepő módon időben érkezett. Vesztére. Ülünk a többiekkel szépen a kemping ABC előtt, erre megjelenik tökig véresen. Szerencsétlen talált két konténert, amin nem látott ajtót, amiből arra következtetett, hogy azok a másik oldalon vannak, tehát ő átmegy közöttük és ott a WC. Faszt volt ott. Mivel feltúrták a kempinget, ezért egy kurva nagy szakadék volt ott, amibe razjfimfigura-szerűen sikerült hasra esnie. Felszakadt az álla, meg pár fogából útnak indult egy kisebb mennyiség. Ahogy megnéztük másnap a helyet, mázlija volt hogy nagyobb baja nem esett. Persze, ettől függetlenül kegyetlenül kiröhögtük.
A napirend már bejáratott volt. Reggel le a strandra, ahol első nap után már imádtak minket a pultosok, fekvés az árnyékban, fürdés, döglés, aztán persze sör-fröccs, mikor hogy adta. Délután be a fesztiválterületre, nagyon ritka vagy pénzfelvevős esetben a város. Aztán amíg az erő tartott, koncert, sör, koncert, fröccs.
Nagy mázlink volt, hogy még Pannónia Fesztiválon (azt hiszem, ez külön poszt lesz) összeismerkedtünk Rasztamarcival. Valami eszméletlen fej, ha csak a fele igaz amit elmesélt és vinnyogvaröhögtünk rajta, már az is elég. Ha meg nem, hogy Istenem, elég ha egy sztori jó, nem kell hogy igaz legyen. Pár sör után már besorolt a csibéi köz minket – és egyre szaporodó kis társaságunkat – ami hatalmas szerencse volt. Ő ugyanis már rutinosan a strandra sátorozott, mégpedig bográccsal. Így némi sör és fröccs fejében gyakorlatilag ingyen jutottunk minden nap meleg kajához, noch dacu csirkepörkölt, chilis bab, lecsó… ez utóbbi kettő hatására egy reggel mikor rágyújtottam a sátorban, csak a gondviselés őrzött meg minket a villanástól- robbanástól….
Én a végén már a cuccaimat se hordtam be a kempingbe, jó helyen volt az ott.
A fesztiválcsajozás sose volt nekem kitalálva, ez idén is beigazolódott. Összekeveredtem egy vézna szöszivel, ami pont nem az esetem, de hát Istenem…. Ki a kicsit nem becsüli… De sajnos beszélt is. Na, a második gyereknél és az első, pasija által adományozott látlelet után kezdtem el nagyon nem figyelni.
Folyt köv,.
