Az élet szép. Az életnek íze van. Valahogy úgy mint a nyers húsnak. Ha az ember marcipánrakészül lélekben, tuti nemm fog ízleni. Ha nem készül semmire és elég nyitott, toleráns stb,akkor lehet hogy bejön.
Miről is jutott ez eszembe?
Hát a Kistetvesről.A Kistetves egy 1995-ös születésű Renault Clió. Örököltem, hál'Istennekhaláleset nélkül. Kedves sógor (azóta ex) lelakta, én meg megkaptam hogy kezdjek vele valamit. Kezdtem. Egy év alatt ráköltöttem cca 250e Ft-ot. Ez már több mint az értéke, deugye az ember nem szokott használt autón keresni. Nem lottó az kéremszépen...
Nade.
Ugye van az embernek tűréshatára, ami néha ingadozik. Mértékileg. Mert ugye az már megszoktam, hogy lassan fagyott disznózsírt pakolok a motorba olaj helyett, hogy minél később egye meg. Az is rendben van, hogy hidegen olyanokat ránt, mint egy lepusztultabb Zetor. Az időleges kontakthibák, keresztbeindexelések is megszokhatók. Legfeljebb kicsit izgisebb a kanyarodás, elente zavar a dudakoncert, node egyszer élünk.A veszély az életsója, nekem meg ugye jó a koleszterinem.
De az ablaktörlő...?! A hátsó, az már régen nem megy. Régen előszeretettel azzal köszöntem meg ha beengedtek, olyan mókás volt megcsóválni a "farkam" köszönetképpen. Mindig mindenki benézett a kocsiba ha végül megelőzött, szerintem szőke nőt kerestek, aztán szakállas faszittaláltak.
Kekeke...
A vég kezdtete azonba az első albaktörtlő volt... Az még hagyján, hogy rapszodikusan töröl,node hogy az alapállást is fakultatívnak tekinti?! Ott állt meg ahol akart. középen sréhan,fent, lent. Alapból persze ezzel is együtt lehet élni, node ennyi mindennel? Egyszerre?
Kész, besokalltam. Amúgy is fontolgattam a csere lehetőségét, de biztos ami fix, javítsunk.
Szerelőhöz nem, az sokba' van, és nem is azt csinálják amit kell. A múltkor elvittem, nyikorog az ékszíj. Kicserélték a vezérműszíjat. Biztos kellett,de ettől még olyan hangom van mint egy kisebb köszörűsműhelynek.
Felkutattam a bontót, csókolom ablaktörlőmotor kellene, van? Van, hurrá!
Óccóé megúsztam, nyócerez a kettő, azt hittem darabja lesz ennyi. Elvileg az elsőben avégfok ment ki, úh nem kelleett volna az egészet cserélni, de csak egyben lehetett kapni.
Hát legyen. És nekiálltam csütörtökön. Ahhoz képest hogy azért vettem ki két nap szabit, hogypihenjek, nehogy elkapjon az infiencia... Nekiálltam az ereszkedő estében, bokán felül érőhóban szerelni. Aki tudja. tudja milyen logikusak a francia autók. Mondhatni inkább emócionális a tervezés mint racionális... Ahhoz hogy az első ablaktörlőt ki lehessen venni, vagy lebontod a teljes elejét, vagy egy hihetetlen háromD-s teriszt játszol.
Játszottam. Hóban. Szerszám nélkül.
Kijött.
Utána berohadt csavarokkal való küzdelem, ami természetesen csakis mindenfelől mozgó alkatrészeket fog össze. Fogás rajta nincs.
Sikerült. Motor kicserélve, felfogatva.
HáromD-s tetrisz vissza a himbaszerkezettel. Bent van!
Felépítettem a kocsi elejét is!
Gyújtás ráad!
Ablaktörlő indít!
Hol áll meg?! Hol áll meg?!?!
Az tetves rohadt szarházi?!
Hat persze hogy KÖZÉPEN! Aztán FENT!Aztán SRÉHAN!
Egy pillanatra megkerülgetett a sírás. Aztán nagy levegőt vettem. Elővettem a hátsó motort.
Hátramentem. Csavartam, tekertem, feszegettem, ütögettem, hajlott az ajtó, hajlott a kaszni, pattan a festék. Meg se mozdult a felfogató csavar.
Ekkor beültem az autóba, összapakoltam a szerszámokat. És meglódult bennem a nagy dobbanó elhatározás, a nehéz, hideg elszántság, a HARAG.
Megfenyegettem, hogy felgyújtom, alárúgok, meggyalázom a kipufogóján át...
Aztán csak a fájdalmas üresség...
Szakítottam Kistetvessel. Köztünk mindennek vége. Cserben hagyott. Megcsalt. Nem bízom már benne. Nem tudom elképzelni a közös életünket.
Bementem, felbontottam egy maradék sört, és közöltem a csajokkal hogy nem vagyok mosolyképes hagyjanak békén.
Megalázó búcúsajádékként másnap kapott egy olajat és egy szélvédőmosót. Ráfagy a szélvédőre. Ő baja. Én megyek, ha törik, törik.
Azóta válófélben vagyunk. Még együtt élünk de nincs közünk egymáshoz.
Érzelmeink borzolódnak.
