A január első felében mint döglött szezonban nem is feszegettem a hámot, aztán kezdtem állást keresni. A lehető legelkeserítőbb eredménnyel. Semmi, de semmi. Ráadásul karácsony előtt a Gyöngyi is belázadt, a motortörleszők elmaradás miatt. Nyomban átküldtem neki120 ezret, ezzel gyakorlatilag ki is nyírtam egy havi megélhetésemet. Ha ez nem lett volna, akkor most jobban állnék, de pofámat befogom, örülök hogy lyuk van a seggemen és szépen lóg a farkam.
Szóval szépen lassan depiztem befelé. Naphosszat ki sem mozdultam, tessék-lássék módon. Zabáltam, olvastam, tévéztem, és borzasztóan sajnáltam magam. Persze ezzel radikálisan lecsökkentettem a megoldás lehetőségét is, és ezzel tisztában is voltam. De változtatni nem tudtam rajta. Mígnem szépen beszürkítettem az aurámat:D
Az egyedüli jó az volt, hogy Andival miután megint szakítottunk, megint normálisan tudtunk beszélni, ami persze az egymásterőszakolós részekkel is együtt járt. Bár ami fizikálisan és kisebb mértékben lelkileg is jó lesett, az ugyanakkor ugyanígy valahogy rossz is volt. Néha végtelenül türelmetlen voltam (persze magamban), untatott. És közben lelkiismeret furdalásom volt, mert tudtam hogy sokkal jobban kötődik még mindig mint én, és a lelke mélyén talán még mindig reménykedik.
Hogy elévágjak a történetnek, ez így is volt. Mint nemrégiben kiderült, ő még mindig azt hitte hogy ebből még lehet valami, hogy visszamegyek hozzá, hogy jóra fordul minden. Pedig én régóta tudtam, réges-régen, még akkor amikor együtt voltunk akkor is, hogy ez vége, reménytelen. S persze ismételten kihasználtam ezt a hiszékenységét, reményét, csak hogy megkefélhessem. Talán tudtam, de nem akartam szembenézni vele. És folyamatosan csaltam őt is, Zsét is egymással. Nagyon nem vagyok büszke magamra, sőt iszonyúan szégyellem, hogy olyan embert bántottam, aki talán mindenkinél jobban szeret. Mindenesetre az utóbbi találkozásunkkor megbeszéltük ezt, és azt is hogy egy darabig nem keressük egymást, jobb lesz így, ráhagyjuk a másikat az épp aktuálisra. Hááát peeeersze….. Tegnap írt egy sms-t hogy egész nap én jártam az eszébe. Nem válaszoltam. Abba a fura helyzetbe kerültem, hogy most azért vagyok bunkó, hogy nem legyek az.
A február kicsit (nem kicsit) húzós volt, de az külön poszt…
